Magányból és könnyből, láncot fon a Bú...
Hű szolgája, a Mélységnyi Bánat, lassan
nekem ront, s letarol.
Könnyű a dolga. Hagyom magam.
Súlyos a béklyóm... ami sárba ragaszt.
Fekete köd borul körém: Rád emlékszem.
S mint álmos méz-pók tapadós csápjai,
Kinyúlnak felém kín-szavaid...
Iszapos csillaggá csordulva üzenik:
Hogy... nem szeretsz... Kedvesem.
/ Pálnagy László /
